hello nyár

Tippek, hogy remek formában maradj ezen a nyáron!

Mindannyian szeretnénk remekül kinézni, és ez a vágy különösen nyáron erős, amikor nem bújhatunk vastag pulóverek és kabátok mögé. Mivel a lenge nyári ruhák, a fürdőruhák kíméletlenül megmutatják a kényes területeket, sokan igyekeznek formába hozni magukat a strandszezonra és ezt a formát igyekeznek megőrizni is, ezért gondosan odafigyelnek az alakjukra, étkezésükre és mozgásukra. Erre pedig még akkor is van lehetőségünk, ha a napi rutin mondjuk egy nyaralás miatt felborul.

Sokan küzdenek azzal, hogyan illesszék be a forró mindennapokba a sportot vagy hogyan tartsák edzéstervüket egy-egy nyaralás alkalmával. Nem kell csüggedni. A nyár remek lehetőségeket tartogat, hiszen a napok hosszabbak, változatosabb, szórakoztatóbb programokra van lehetőség, ezek között pedig beiktathatunk olyan tevékenységeket, amik szinte észrevétlenül tartanak formában akár a megszokott napi edzés nélkül is.

Egy kis odafigyeléssel egyszerűen elkerülhető, hogy a fagyik, nasik, lustálkodás plusz kilókkal és az ezekből adódó fáradsággal terheljék meg a szervezetünk és a nyarunk, és könnyedén fittek maradhatunk az év legmelegebb szakaszában is.

Íme a tippjeink:

Szabadban edzeni mindig kellemes. Akár otthon vagy, akár nyaralsz, biztosan akad olyan terület, ahol futhatsz, mozoghatsz. Használd ki a jó időt és azt, hogy hosszabbak a napok, és kezdd vagy zárd a napot egy kiadós mozgással. Fedezd fel a környezeted adta lehetőségeket akkor is, ha éppen nyaralsz. Ússz, bérelj kerékpárt, sétálj egy nagyot, ha vízparton vagy kajakozz – a lényeg, hogy minden napodba iktass be mozgást.

Nyáron adja magát az úszás, amit szabad vízben vagy strandon egyaránt megtehetsz. Ne csak áztasd magad, ha már vízbe jutsz, hanem használd ki a lehetőséget a mozgásra. Az úszás minden egyes izmot munkára fog, emiatt kiváló edzésforma, s miközben mozog a test, a lélek is felfrissül.

Ha nyaralni mész, nem kell feltétlen a mindig megszokott edzéshez ragaszkodnod, hiszen a nyaralás kiváló alkalom lehet arra, hogy olyan sportokat próbálj ki, amire otthon a hétköznapokon nincs lehetőség. Strandröplabda, fallabda, tenisz, falmászás, lovaglás, kenu a közeli tavon és még számtalan egyéb lehetőség várhat rád – a lényeg az, hogy a napi mozgásmennyiséged meglegyen. Persze egy nyaraláson nagy a csábítás a lazulásra, de egy apró önfegyelemmel ráveheted magad arra, hogy ne maradjon el mozgás.

Nem kellenek a napi hosszú edzések, hiszen a nagy melegben erre nincs is feltétlen lehetőség. Nyáron praktikusabb egy rövid, de intenzívebb mozgás. Reggel és este, a hűvösebb órák kiválóan alkalmasak erre, de ha neked kényelmesebb, mehetsz légkondicionált edzőterembe is. Az edzéshez érdemes könnyű, jó légáteresztő ruhát választani, megteszi egy kényelmes rövidnadrág és egy pamut trikó is, amit kiválaszthatsz valamelyik üzletünkben.

Ha egyedül nehézkes, hívj edzeni magaddal valakit. Kettesben mozogni sokszor szórakoztatóbb, és nekiindulni is könnyebb, mint egyedül.

Nem csak mozgással tehetsz azért, hogy fitt legyél és formában maradj. Fontos az is, hogy kiegyensúlyozott, egészséges legyen az étrended. Nyáron természetesen gyakrabban nassolunk, elfogy egy-egy fagyi, gyorséttermekben eszünk a nyaralás alatt, rendszertelenebb időközönként, mert a nagy melegben éppen nem kívánjuk, de éjjel jól esik. Ennek ellenére érdemes törekedni arra, hogy tápláló, kiegyensúlyozott étrendet fogyasszunk, együnk rengeteg gyümölcsöt és zöldséget, rostot, szénhidrátot és egészséges zsírt.

Mindezek mellett pedig nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a megfelelő hidratáltság. Ügyelj arra, hogy igyál két vagy három liter folyadékot naponta, hogy a testedben lévő méreganyagok kiürüljenek. Fontos, hogy a folyadék víz legyen, így csökkentheted a bevitt kalóriákat is. Kerüld a cukros, szénsavas italokat. Több víz fogyasztása az éhségérzetet is elnyomja, így elmaradnak a felesleges nasik.

A nyári meleg megterheli a szervezetet, a nyaralások, hosszabb kirándulások pedig megtörik a napi rutint. Ennek ellenére egy kis odafigyeléssel és fegyelmezettséggel könnyedén tarthatod a formád, fitt és energikus maradhatsz nyáron is.